2014. okt 20.

Rehab Critical Mass

írta: Vida Melinda
Rehab Critical Mass

Október 19. Budapest, Alkotmány utca | Erzsébet tér, demonstráció - Rehab Critical Mas

1. kép forrás- Index.hu.jpg

kép: Index.hu

A kezdetek kezdetén

A Rehab Critical Mass az ismert kezdeményezés (Critical Mass) példájára került megrendezésre, nem kisebb céllal, mint hogy a társadalom figyelmét felhívják a fogyatékossággal élő személyeket és az ő segítőiket, családtagjaikat és barátaikat érintő akadályokra, problémákra, jogi és társadalmi hiányosságokra.

“Segíteni szeretnék a társadalomnak, a hétköznapi embereknek megérteni, átérezni, hogy mi is, akik fogyatékkal élünk, szerves részei vagyunk a társadalomnak és bizonyos mértékig belső igény legyen, hogy olyan rendszerben éljünk, ahol az „erősebb” figyel a „gyengébbre”. Ahol elsősorban az ember az érték, és nem az ember hasznossága. Úgy érzem, hogy olyan időket élünk, amikor erre szükséges felhívni a figyelmet.” (Kiss Csaba)

A program népszerűsítése főként a közösségi médiában zajlott, de a kampány arcaként feltűnt Kapa és Pepe is, akik a tőlük megszokott iróniával igyekeztek bevonzani a közönséget. A vonulásra az érintettek mellett a szolidaritást vállalókat is várták, érdekes programokkal készültek. Felléptek fogyatékossággal élő művészek, de koncertet adott a Republic zenekar is.

 

 

Álmok, célok

Hallatni hangjukat, felhívni a figyelmet, érzékenyíteni és célokat megfogalmazni, egy úton elindulni és sikerre vinni egy álmot - ez volt a vasárnapi első Rehab Critical Mass célja.

Egyenlő lehetőségeket, egyenlő esélyeket és egyenlő bánásmódot szeretnének az élet különböző területein - munkaerőpiac, oktatás, közlekedés, vásárlás.

Laikusként az ember ha körbenéz, többször találkozhat rámpákkal, liftekkel, akár vakvezető sínekkel is, és a 4-es metró megnyitása óta szinte mindenki meg van győződve arról, hogy Budapesten a közlekedés akadálymentesített. Ez a tévhit sajnos erőteljesen jelenvan mindennapjainkban, és a pár éve még aktívan folyó akadálymentesítést is lassítja a hit, hogy már sokat javult a mozgáskorlátozottak helyzete.

Erre világított rá az Index által készített videó is, amelyben egy fiatalember kerekesszékkel próbált közlekedni a városban.

 Október 19.

 A 2011-ben rögzített népszámlálási adatok szerint hazánkban közel fél millió fogyatékossággal élő személy él. Az első Rehab Critical Mass, avagy Kritikus tömeg 4 kerékeny: a kerekesszékesek vonulása eseményen több mint ezren álltak az ügy mellé, fogyatékossággal élők, hozzátartozók, szolidaritást vállalók.

Hogyan tovább?

 A Rehab Critical Mass szervezői megfogalmaztak egy petíciót, majd az esemény során elindítottak az aláírásgyűjtést. Cél a 3000 aláírás, amely támogatja a petícióban megfogalmazott igényeket, elvároskat:

Elvárjuk:

  • a szociális biztonsághoz való jogot

  • hogy megfelelő oktatási intézmények a sérült gyermekeknek

  • hogy legyen valódi társadalmi befogadás

  • hogy a segítő szolgálatok rendszere szélesedjen ki

  • a tényleges és valódi akadálymentesítést

  • hogy erkölcsileg és anyagilag becsüljék meg azokat az embereket, akik a fogyatékkal élő emberekkel dolgoznak

A petíciót bárki aláírhatja a peticio.hu oldalán.

Szólj hozzá

esélyegyenlőség akadálymentesítés demonstráció fogyatékossággal élők Rehab Critical Mass